Madaras pudling

Madaras pudling

Negyed hétkor Lili szobájában kortyolgattuk a tojáshabos kávénkat. Mi csak pudlingnak hívjuk, ami kevéssé elegáns, mégis azt hiszem, most már így marad. Bár talán, kiírunk egy pályázatot valami jobban csengő névre, mert az oroszkrémre, a tojáshabra vagy a GAPS-habra nehezen áll rá a nyelvünk hétköznap reggeleken.

Mindenesetre kinyitottuk az ablakot, mert még az üvegen át is csodás hangok jöttek. Egyrészt ezért. Másrészt azért is, mert kíváncsiak voltuk, mi van tegnap felfedezett eresz alatti fészekkel. Miklós szerint fecskék.

Amint Lili kinézett a fenyő felé, látott is egy fecskeforma madarat, de a cinke volt. Szépséges, sárga begyű, kék sapkás. A tuja hegyében verebek csiripeltek, de a legszebb hang a nyírfa irányából hallatszott. Ami lehet, hogy nyár – majd megkérdezem Ágnest.

A trillák mindenesetre gyönyörűek voltak, s ahogy figyelni kezdtük Lilivel, ki mozog a lombok között, előbb egy, aztán még egy, végül egy harmadik madarat is felfedeztünk. A törzs és az ágak mentén kúsztak, rendkívül ügyes mozdulatokkal, mindenféle testhelyzetekben, még fejjel lefelé is.

– Harkályok, nézd anya! – örült meg Lili. És tényleg. Ahogy meregettük a szemünket, még azt is felfedeztük, hogy a háromból az egyiknek piros sapkája van. A másik kettőn is volt kisebb élénkvörös folt,  és szép fekete-fehér pöttyös volt a hátuk, szárnyuk.

– Az nem létezik, hogy a harkályoknak volna ilyen gyönyörű hangjuk – hitetlenkedtem a hangok és örültem a látvány miatt.

Lili elnézett az ellenkező irányba, a tető és az antennák felé, ahol fel is fedezte, amint három cinkre örvendezik a reggelnek.

– Anya, szerintem nekik van ilyen szép hangjuk – mondta megbűvölten Lili, aztán kikortyolta a pudlingos kávéját és elszaladt öltözni.

– Szerintem ez rigófütty – mondta Miklós, amikor kinyitottam az ágy fölötti ablakot és belehallgatott reggeli dilemmánk hangjaiba.

Nekem is ez volt az érzésem. Hogy ott, az út másik felén, a másik fán volt még egy másik madár, annak a torkából jött az a csodálatos hang, amire reggelente hetek óta örömmel ébredek.

Lassan egy éve, hogy ideköltöztünk. Amikor Lili megkérdezte:

– Anya, hiányzik neked valami a régi házból?

Akkor jöttem rá:

– Semmi nem hiányzik, Lili. Nagyon jó volt ott lakni, de itt még jobb. Amit ott szerettem, az mind megvan itt is, és még egy csomó más öröm mellette. Az egyetlen, amitől tavaly kicsit féltem, hogy  hiányozni fognak reggel, ébredéskor a madarak hangjai. Mert tavaly alig volt itt madárhang, csak néhány veréb csicsergett. És most milyen sokan csivitelnek, énekelnek nálunk, hozzánk költöztek a környékről a madarak!

Vélemény, hozzászólás?