Hizlaló nagyváros

·

·

A nagyváros sivatag.

Levegője poros, száraz, tele rossz gázokkal. A tömeg nyomasztó.

Aki gyalog jár, ügyeit intézi, vagy vásárol, hamarosan azt veszi észre, hogy kiszáradt a torka és ég a szája. Valamiért azonban mégsem elsősorban víz után áhítozik.

A csokival, krémesekkel megrakott kirakatok vonzzák magukhoz. Vajas krémes sütemények figyelnek bennünket, noha amúgy talán nem is szeretjük őket.

Sütemény és kávé. Ez a megszokott pihenő.

Éppúgy tévútra kerülünk, mint amikor száraz bőrre zsíros kenőcsöt kenünk. Pedig hidratáló kellene, mert nem a zsír-, hanem a víz hiánya okozza a szárazságot. Ugyanez a helyzet a kiszáradt torokkal, égő szájjal. Egyszerűbbnek tűnik valami zsíros krémes gyógyír.

Ráadásul a vércukorszintünk is leesik. Hirtelen fáradtságot érzünk. Ezt hivatott enyhíteni a kávé. Csakhogy vízhajtó hatása tovább bonyolítja a helyzetet. Alig keltünk fel a pihenőtől, máris pisilni kell. Jól megfizettük a kávét és a süteményt, lett volna tiszta WC, most pedig az utcán toporgunk nagy szükségünkben. A vízhajtó hatás újra szomjúságot okoz. Kiszárad a torkunk és ég a szánk. Kezdődik minden elölről.

A mókuskereket kétféleképpen kerülhetjük el.

Be sem szállunk. Viszünk magunkkal egy kis flaska vizet, abból kortyolgatunk aprókat.

Ha már előállt a stresszhelyzet, kiszárad a torkunk és ég a szánk, akkor adjunk neki pozitív kereteket.

Gondoljunk arra, hogy szerelmesen is éppen ilyet éreztünk. Amint felidéződnek a szép emlékek, úgy emeljük a tekintetünket.

Nézzünk meg néhány homlokzatot, fedezzük fel bennük a szépet. Nézzünk néhány arcot, találunk köztük vonzót. Így feltankolhatunk a következő oázisig.

Mert sivatag a nagyváros, de attól még lehet élni benne. Küzdve, találékonyan, rugalmasan.